Nem, ez most nem kritika, vagy elemzés Dan Brown új könyvéről. Csak egy frappáns cím, ami némiképp köthető a bejegyzésem tartalmához és az ő regényéhez is. De ezt majd még kifejtem, miért.

Szóval szombaton folytatódott pétervári kiruccanásunk, de ezúttal a város nagy nevezetességeit jártuk sorra. Gyalog indultunk reggel a szállodától, a tervezett időponttól kicsit megcsúszva, mivel amíg reggelizni mentünk vihar tört ki és szakadt az eső. Ennek következtében persze jelentőset esett a hőmérséklet - 21 fokra. Brrr… Én meg se hosszúnadrágot, se pulcsit nem hoztam, mert buta fejjel hittem az időjárás jelentésben és félretettem az amúgy néha rám törő túlzott elővigyázatosságomat. Meg is lett az eredménye, mivel csak egy rövid ujjúm volt, az, amit souvenirnek vásároltam magamnak és ez a felirat virít rajta: I have been to Russia. There are no bears. Úgyhogy ezt vettem fel a lehető leghosszabb nadrággal, amit az utazótáskában találtam, a fehér Mango-sat, ami a térdem fölé ért. Jáááj… Megvártuk, míg elül a vihar, aztán kimentünk az utcára - én majdnem azzal a lendülettel futottam is vissza a finom melegbe. De nem… Megembereltem magam, és bár úgy éreztem, mintha a jeges szél, ami a csatorna fölött táncolt, valójában átfújna rajtam és a csontomig hatolna, ahol gonosz manó módjára rágcsálni, marni kezd. Dideregtem, mint a nyárfalevél.
Hát, ez nagyszerű! - gondoltam, miközben a két kézfejem a hónaljam alá dugtam keresztben, hogy ne fázzanak annyira - Moszkvában lerohad rólad a gatya, itt meg megfagysz… Változatos ország!
Úgy döntöttünk, hogy beugrunk a Zarába és veszünk valami melegebb cuccot, hogy ne kelljen estére amputálni a végtagjainkat elfagyás okán. Bementünk, felpróbáltam pár cuccot, de egyre inkább kezdett elmenni a kedvem a vásárlástól, egyrészt mert nem shoppingolásra volt beállítva a hangulatom, másrészt, mert egy elefántra hasonlítottam (jó egyébként is, de nyáron főleg megpuffad az ember - én például nem tudom felvenni a gyűrűimet, mert az ujjaim tele vannak vízzel). Úgyhogy ezt rövid időn belül feladtuk és úgy döntöttünk, hogy inkább a kávé szentségnek szenteljük időnket. Így is tettünk, kerestünk egy kávézót (nem, ezúttal nem Starbucks-ot), én Lattét ittam és ettem egy palacsintát, Olja cappuchino-zott, de egy palival ő is beszállt. Hamikáltunk, aztán gyalog elindultunk és hamarosan elértünk az első célponthoz.

Méghozzá a Kazányi székesegyházhoz. Már először feltűnt, hogy valami nem éppen szokványos keresztény templomról van szó, mert egyrészt inkább egy árkádos, oszlopsoros, régies épület volt, ami sokkal inkább hasonlított a Capitoliumra, mint egy itt megszokott székesegyházra. Sokkal kevésbé volt díszített, és az utca felé néző fele egy félkör alakú oszlopsort is magába foglalt, ami körülölelte az előtte lévő kis teret. Ez még hagyján, de a homlokzaton, méghozzá a közepén, az ember szemét majd kiszúrta AZ. Egy aranyozott (vagy arany), háromszög, körülötte “napsugarakkal”, benne pedig egy szemmel. Szabadkőműves jelkép egy székesegyházon? Ha csúnyán akarok fogalmazni, akkor ott valami bűzlött.
Persze ekkor már éreztem, hogy a pulzusom a kétszeresére nő és kezdek bezsongni. Jeeee… Szimbólum-keresés/fejtés és kutakodás. A bennem élő kisgyerek keveredett mindazzal, amit tudtam erről a témáról (és a szimbólumokról, székesegyházakról, stb. stb.) és az asszociatív képességemmel, ettől persze azonnal felébredtem (noha ehhez bizonyára az előtte elfogyasztott kávé és hozzásegített), kincskeresővé változtam egy pillanat alatt. Tiszta Nemzet Aranya 3!!! - gondoltam vidáman és előkaptam a fényképezőgépem, majd minél több agysejtemet koncentrálásra és működésre bírtam (ez nyáron nehezebb valamiért- rejtély). Bementünk a székesegyházba, ami hát… belülről sem igazán hasonlított az eddig látott ortodox katedrálisokra. Egyrészt sokkal kevésbé volt díszített - és bár persze azért megjelentek az ortodox templom díszítésére jellemző elemek, ezek inkább mintha csak “véletlenül” kerültek volna oda. Az ikonok mellett helyet foglaltak a falakon olyan stílusú képek is, mint amilyenek a mi templomainkban, a római katolikusokban vannak, ami érdekes - az egész egy fura keveréket adott ki emiatt. Arról továbbá nem is beszélve, hogy a székesegyház belsejében is hemzsegtek a háromszögek, közepükön egy szemmel - a Mindent Látó Szem - a Szabadkőművesek szimbóluma. Főként bizonyos képek fölött, szimmetrikus szisztéma szerint (az egész szimbólumrendszerről a templom belsejében készítettem egy sematikus térképet - olyan, hogyha a párban elhelyezkedő szimbólumokat vonallal összekötjük, mint valami szerkezet, mintha kapukat, vagy miket jelölnének).
Persze feltűnt, hogy néhányszor a háromszög közepén nem a szem látható, hanem az alábbi 3 betű :БГЗ (vagy Ь az utolsó). Megkérdeztem Olját, aki, amíg a székesegyház belsejét jártam, hogy feltérképezzem, sorba állt egy szent ikonhoz, hogy imádkozhasson előtte és meggyújthasson néhány gyertyát - elég sokan szerettek volna, még rajta kívül, de nekem így legalább volt elég időm. Ő utánanézett, bár nagyjából semmi nincs erről a három betűről, de szerinte vagy a Mindent Látó Szemet, vagy a Szentháromságot jelölheti. Ez a három betű még feltűnt körökben is, amik szintén összekötve a “térképen” szerepet játszhattak, ugyanis szintén speciális szisztémának megfelelően helyezték el őket a falakon. Egyébként nem a szokásos ikonfal zárta el a templom egy részét a hívőktől, ahogy általában az ortodox templomokban, hanem egy fehér színű központi oltár, amit jobbról és balról is övezet egy-egy kissebb, mindegyik közepén egy díszített kapu állt bezárva. Jobb oldalukon a tíz parancsolat két táblájáról egy-egy szobor, a balon pedig egy kehelyről egy szobor, amit különböző tárgyak kereteztek. A központi oltár hasonlóan nézett ki, mitn a kisebbek, csak jobban ki volt dolgozva és a közepén a fent említett három betű nem körben helyezkedett, hanem egy hatalmas háromszögben, akár a Mindent Látó Szem, azt pedig “napsugarak” övezték. Szóval 3 kapu, középen a legnagyobb, a főkapu, amely a nyújtott latinkereszt alaprajzú templom egyik végét zárja el a kíváncsi szemektől. Kár, hogy nem láttam, mi volt, mert kíváncsi voltam.
A főhajón végigsétálva az ember elért a kupola középpontjába, amivel egy vonalban jobbra és balra is két-két kép (ha szemben állunk a szemközti oltárral - és kapuval), és alattuk valószínűleg sírok, vagy a katakomba helyezkedett el. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a bal szélső fedőkövet feltörték, ahogy gondtalanul ráléptem ugyanis, mozgott alattam és szét volt repedve az egész. Persze ekkor leiszkoltam róla, mielőtt beszakadok néhány többszáz-éves hulla közé. Nem lett volna valami vidám. Bár… Kutuzovot is itt temették el. Érdekes… Vajon mit kereshetett ez az agresszív állat, aki feltörte?
Egyébként a templomot az 1800-as évek elején építették - az építtető azonban nem tudta befejezni úgy, ahogy akarta, mert az építés folyamata alatt meghalt. Szabadkőműves volt vajon? Minden esetre érdekes…

Indafotóra töltöttem fel néhány képet - meg lehet nézni. Szerintem most nyitok egy új bejegyzést a nap további eseményeiről, mert a kedves olvasó megőrül, mire végigjárja magát rajta. 

Napi dal: Buffalo Springfield: For What It’s Worth
Napi film: Fegyvernepper (Lord of War) - Nicolas Cage, kemény film, de elgondolkodtató és sajnos igaz eseményeken alapul…